Az alapszabály értelmében minden cserkészcsapatnak rendelkezni
kell egy fenntartó testülettel, mivel a csapat nem jogi személy. Ez
régen úgy működött, hogy egy iskola vezetése, vagy egy egyház-
község elhatározta a csapatszervezést és ehhez megteremtette a
szükséges feltételeket.
Az újjáalakulásokat követően ez sok esetben
úgy módosult, hogy régi cserkész vezetők alakítottak csapatokat és
kerestek hozzá fenntartó testületet.
A mi csapatunk eleinte a révfalui templom hittantermében működött,
de ez a lehetőség a vezető váltással megszűnt. A legjobb megoldásnak
az mutatkozott, ha a közeli Tulipános iskola vezetése befogadja a
csapatot. Keszthelyi Gyuláné igazgató helyettes jóindulattal fogadott
minket és megígérte, hogy a szabadságon lévő igazgatónál közben jár érdekünkben. Mindez így is történt. Kutasi Károly iskolaigazgató
megértően kezelte problémánkat és annak ellenére, hogy csapatunk
tagjai között más iskolák tanulói is voltak, biztosította működési
feltételeinket. A szűkös elhelyezési gondok mellett még az otthon
létesítéséhez is hozzájárult.
Maga az épület az 1910-es évben kezdett el épülni és már 1911-ben
elkészült. A régi képek tanúsága szerint messze kiemelkedett az
akkori falusi környezetéből. A tervezője neve sajnos nem ismert,
a város pályázat útján tudta felépíteni. Nyolc tantermével, szolgálati
lakásaival korszerű épületnek számított, bár elkészültével már felvetődött
a tornaterem hiánya. Nagyon ritka díszítő majolikái kapcsolatba
hozzák a kecskeméti Cifra palotával, virág motívumai alapján nyerte
a nevét is, Tulipános iskola.
A történelem viharai az iskolát sem kímélték.
A két világháború alatt többször laktanyaként is szolgált.

Az egykori leírások az 1929-es évet emelik ki, mert akkor iskola kirándulás volt és december 1-jén megalakult az iskola cserkészcsapata Donner Sámuel tanító parancsnoksága alatt. Sajnos sem a csapat szám, sem a név nem ismert.
Egy idős bácsi csak arra emlékezett, hogy a nagyszünetben fel kellett sorakozni a tanári előtt és a parancsnoknak jelentést tenni az előző napi jócselekedetekről. A háború után az iskolában is jól működő úttörőcsapat volt, mutatva azt, hogy a pedagógusi gárda minden lehetőséget megragadott a tanulókkal való foglalkozásra, az iskolán kívüli elfoglaltság megszervezésére. Az iskolában jelenleg 5 alsó és 8 felső tagozatos osztály működik, 23 nevelő közreműködésével. Kiemelkedő eseménye volt az iskola történetében, hogy annyi év után 1999-ben elkészült a korszerű tornaterem. Az épület 1985 óta műemléki védettséget élvez.
Csapatunk 1991 szeptember 1-től dolgozik az iskola fennhatósága alatt. Az első perctől kezdve megértően biztosították működési feltételeinket.
Mi minden esetben kihangsúlyozzuk, hogy a Tulipános Iskola csapata vagyunk.
Elért eredményeinkkel, sikereinkkel szeretnénk hozzájárulni iskolánk jó híréhez.